Aranykolloid

Javítja az agy, illetve az idegrendszer állapotát, a beteg hangulatát, fokozza életerejét. Hasznos depresszió, félelem, csökkent stressztűrő képesség esetén. Fogyasztása nyomán oldódik a levertség, a félelem, javul a betegek általános közérzete. Az eufóriához hasonló állapot nemcsak idegrendszeri problémák, lelki bajok esetén előnyös, hanem minden más betegségben is jótékony hatású, hiszen fokozza a beteg gyógyulásba vetett hitét, javítja közérzetét. A cikk folytatása “Aranykolloid”

C-vitamin

C-vitamin
C-vitamin

Dr. Szent-Györgyi Albert a 30-as évektől egy oxidációs folyamat reakciós késését kutatta, amelyből azt a következtetést vonta le, hogy ez valamilyen redukáló anyag meglétére utal. Észrevette, hogy ez az anyag a mellékvesekéregben és a citrusfélékben egyaránt előfordul, de ahhoz, hogy a kémiai felépítését is megvizsgálhassa, csak nagyon kis mennyiségben sikerült előállítania. Az is ismertté vált, hogy az emberi sejteknek szükségük van erre az anyagra, de csak növények és állatok tudják előállítani. Egyébként az emberen kívül, még egy faj van amelynek a szervezete nem képes a C-vitamin előállítására, ez pedig a tengerimalac. A cikk folytatása “C-vitamin”

L-karnitin – mikro tápanyag

Az L-karnitin (4-N-trimetil-hidroxi-vajsav) egy aminosavszármazék, az emberi szervezet által is elállított, természetes anyag. Az L-karnitint több mint 100 éve fedezték fel, ekkor izolálták először izomból és igazolták az izomsejtek működésére gyakorolt hatását. Azóta számos egyéb élettanilag igen fontos hatását mutatták ki a kutatók, így pl. az idegrendszer és a szívizom megfelel működésének fenntartásában játszott nélkülözhetetlen szerepét. Legfőbb szerepét a zsírsavak elégetésében és a sejtek membránjának védelmében igazolták. Tudományos megfontolások alapján ezért étrend-kiegészítként immár több évtizede alkalmazzák szerte a világon. Fogyasztása veszélytelen, nagy mennyiség bevitelénél sem mutattak ki mérgez hatást, hiszen a felesleg kiürül a szervezetünkből. A cikk folytatása “L-karnitin – mikro tápanyag”

Magnézium – ásványi anyag

Az emberi szervezetben körülbelül 20-30 gramm magnézium található, amely egyenletesen oszlik meg a csontok és a sejtek belső tere között. A magnéziummal gyakran találkozhatunk úgy is, mint az idegrendszer védő hatású ásványi anyagával. Ez valójában találó is, hiszen nagy szerepe van az idegrendszer működésében, bár ezen kívül sok folyamatban működik még közre.

Elengedhetetlen a normális kalcium-, nátrium-, kálium– és foszforegyensúlyhoz, illetve ioncseréhez, valamint a C-vitamin hasznosulásához. Az idegek, az izmok és számos enzim hatékony működése lehetetlen nélküle. Több mint 300-féle kulcsfontosságú enzim működésének szabályozásában vesz részt, ekként jelentős szerepe van a szénhidrátok, a zsírok, a nukleinsavak és a fehérjék anyagcseréjében, továbbá az energiatermelő és -felhasználó folyamatokban. A cikk folytatása “Magnézium – ásványi anyag”

B9-vitamin (Folsav)

B9-vitamin (Folsav)
B9-vitamin (Folsav)

Az Inozitol, vagy Folsav egy B-vitaminfajta, melynek egyes kutatók olyan hatást tulajdonítanak, mint egy nyugtatószernek. Vannak, akik szerint kiváló altatószer, megszabadít a szorongástól és a feszültségtől, esetleg a magas vérnyomást is csökkenti. Aktív formája, a foszfatidil-inozitol szabályozza a sejtmembránok működését és hozzájárul azok épségéhez, továbbá szerepe van az idegek ingerület-továbbításában és a zsírok szervezeten belüli transzportjában. Szöveteinkben, például a májban, a vesében glükózból, hétköznapi nevén szőlőcukorból (szénhidrátból) keletkezik. Nagy mennyiségben tárolja a gerincvelő, az agy és az agyfolyadék, innen erős leterheltség mellett felhasználásra kerül.

A cikk folytatása “B9-vitamin (Folsav)”

B-vitaminokról általában

A B-vitaminok vízben oldódó vitaminok.

Legfontosabb szerepük a következőkben van: egészséges idegek, bőr, szemek, haj, máj, száj, izomtónus, emésztés, depresszió kezelése, zsír- és szénhidrát anyagcsere, fehérje anyagcsere.

B-vitaminoknak köztudomásúan stressz-csökkentő hatása van.

A nem túl nagy adagokban, rendszeresen bevitt B-vitaminok jól oldják az idegi feszültséget.

Számos B-vitamin játszik katalizáló szerepet az ingerületátvivő anyagok és az idegsejtek felépítésében.

A kolinnak és az inozitolnak emellett koleszterin-szint csökkentő hatása is van.

A B-vitaminok pozitívan befolyásolják a test energia-háztartását is. Aki nem akar nyugtató szerekhez vagy altatóhoz nyúlni, akinek a sok idegesség miatt lecsökkent az étvágya, annak a legkézenfekvőbb és legegészségesebb megoldás a B-vitaminok fogyasztása.

A vitaminok részletes leírásaiért kattintson annak nevére!

B-vitaminokról általában

B1-vitamin (Tiamin)

B2-vitamin (Riboflavin)

B3-vitamin (Niacin vagy Niacinamid formában)

B4-vitamin, M-vitamin (Folsav)

B5-vitamin (Pantoténsav)

B6-vitamin (Piridoxin, Piridoxál vagy Piridoxamin)

B7-vitamin, (H-vitamin, vagy Biotin)

B8-vitamin (Kolin)

B9-vitamin (Folsav)

B10-vitamin (PABA)

B12-vitamin (Kobalamin)

B13-vitamin (Orotsav)

B15-vitamin (Pangamsav)

B17-vitamin (Laetril)